A tegnapi New York-i terror mérlege: 8 halott, 11 sérült

Nincs bizonyíték szélesebb körű összeesküvésre, a feltételezett elkövető egyedül cselekedett – jelentette ki Andrew Cuomo, New York állam kormányzója a keddi gázolásos terrorcselekménnyel kapcsolatban.

Nyolc ember meghalt és tizenegy megsebesült kedden New Yorkban, amikor egy kisteherautó forgalmas bicikliútra hajtott, több embert elgázolt majd egy iskolabusszal ütközött. A történteket a rendőrség terrorcselekményként kezeli.

A Manhattan délnyugati részében történt támadást követően a sofőr két fegyvernek látszó tárggyal szállt ki az autóból majd azt kiabálta, hogy Allah akbar. A 29 éves férfit a rendőrök meglőtték, majd őrizetbe vették. A támadót kórházba szállították és megműtötték.

Cuomo sajtóértekezletén elmondta, a feltételezett elkövető láthatóan egyedül cselekedett.

Az amerikai sajtó értesülése szerint annyit máris is tudni az elkövetőről, hogy Üzbegisztánból származik és 2010-ben érkezett az Egyesült Államokba. Lakhelye a floridai Tampában van. Neve: Sayfullo Saipov. A CNN értesülése szerint a támadó azt állította, hogy az Iszlám Állam nevében cselekedett.

A feltételezett elkövető, Sayfullah Saipov

Bill de Blasio New York-i polgármester gyáva terrorcselekménynek minősítette a történteket.

James O’ Neill New York-i rendőrfőnök arról számolt be, hogy az elkövető kedd délután 15 óra öt perckor hajtott be a Manhattan délnyugati részén lévő kerékpárútra, festéklövő fegyverrel, valamint egy légpuskával felfegyverezve. Bicikliseket és gyalogosokat gázolt el, majd teherautója egy iskolabusznak ütközött, amelyben két gyerek és két felnőtt megsérült.

A rendőrfőnök azt mondta, hogy az elkövető egy bérelt teherautót vezetett. A rendőrség azt egyelőre nem közölte, hogy hol vette bérbe. A támadást követően bicikli roncsok terítették be a kerékpárutat. Hat ember a helyszínen életét vesztette, ketten a kórházba szállítást követően haltak meg – tette hozzá O’ Neill.

A belga külügyminisztérium közlése szerint a halálos áldozatok között van egy belga állampolgár. Az áldozatok között argentinok is vannak az argentin külügyi tárca szerint.

Daniel Nigro tűzoltóparancsnok adatai szerint 11 sérültet kórházban ápolnak, állapotuk nem életveszélyes.

24.hu

Add le szavazatod a bejegyzésre

0 pont
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Ez a bejegyzés a könnyen használható beküldőrendszerünkkel készült. Küldj be te is egy bejegyzést még most!



Értesülj a legújabb hírekről, kövess minket Facebookon! Kattints ide, vagy lájkolj minket az alábbi dobozban!





Iratkozz fel a hírlevelünkre, így szólunk, ha ütős tartalom kerül fel az oldalra. Kattints ide a hírlevél feliratkozáshoz!



Facebook hozzászólások



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.